2025.02.07
Ismét Budapesten a holland indie csapat – Son Mieux koncert a Turbinában
November 2-án érkezik Budapestre Hágából az idén 1
A holland indie zenekar 2015-ben alakult Camiel Meiresonne vezetésével, azóta rengeteg koncertet tudhatnak a hátuk mögött, tavaly februári bulijuk után pedig idén visszatérnek Budapestre. Az élő fellépéseik jellegzetes erősségükké váltak, minden koncertjüket felejthetetlen ünneppé varázsolják a közönség és saját maguk számára egyaránt. A Son Mieux meghódította a legnagyobb holland fesztiválok nagyszínpadait, és egyértelműen felkerültek az európai fesztivál térképre is. A Son Mieux afesztiválokon túl több önálló turnén is túl van, Európa kulturális fővárosaiban, többek között Londonban, Berlinben, Hamburgban és Zürichben is teltházzal játszott, ahogyan tavaly Magyarországon is.
A hágai banda eredetileg Camiel Meiresonne szóló kísérletezése volt, aki szerette volna magát énekes-dalszerzőként is kipróbálni, több zenekaros, zeneszerzői múltja után. A Son Mieux végül a kísérletből egy sikeres zenekar, egy héttagú csapat lett, amely ellenállhatatlan hangzásvilágot teremt,és elegánsan szövi össze a ritmusokat a megható, történet központú dalszövegekkel, így teremtve meg egyedi indie hangzásukat.
Eddig megjelentettek két stúdióalbumot, valamint több kislemezt is, ezek közül a Tonight és a Multicolor a két legismertebb, ezek Hollandiában egészen a platina státuszig jutottak. 2024-ben megjelent This Is The Moment című dalukon Nile Rodgers működött közre, ami tovább emelte azenekar hírnevét, mind a szakma, mind a közönség körében.
A Son Mieux egyre nagyobb figyelmet kap, ezt nagyban köszönhetik a koncerteken lévő hihetetlen energiáknak, így nem érdemes kihagyni a budapesti bulit.
Forrás: abc24 media