2025.01.10
Hûtlen miniszter és amatõr bûnözõk a Thália Színház színpadán
Nem késlekedett, rögtön kettõ olvasópróbával indította az új évet a Thália Színház.
Január 6-án a Bûnözõzsenik címû George F. Walker fekete komédia, 7-én pedig Ray Cooney közkedvelt bohózata, A miniszter félrelép próbafolyamata is kezdetét vette. Mindkét darab február folyamán, 21-én és 22-én kerül bemutatásra.
Mozgalmas napok elé néz a Thália Színház Társulata: még sor sem került a Fehér Babák, a teátrum Cseh Tamás és Bereményi Géza dalait felölelõ zenés estjének bemutatójára, az év elsõ napjaiban máris két újabb próbafolyamat vette kezdetét. A színház tehát már az új év elején nagy lendülettel fog neki a mûvészeti munkának.
A Thália Télikertbe George F. Walker lendületes fekete komédiája, a Bûnözõzsenik érkezik hamarosan; egy, a Tarantino filmek hangulatát tükrözõ, véres vígjáték, sötét humorral és egy apa-fiú történettel. Ehhez jön még egy lecsúszott portás, egy belevaló maffiafõnöknõ, és egy lázadozó örökösnõ, akit ráadásul fõhõseink még el is raboltak.
A február 21-én debütáló õsbemutató Zayzon Zsolt rendezésében kerül színre, aki a következõképpen nyilatkozott a darabról a január 6-ai olvasópróbán:
"A Bûnözõzsenik címû õsbemutatónk tökéletesen illeszkedik a Télikert elgondolkodtató fekete komédiái közé. Az anyag középpontjában a humor áll, viszont jóval komolyabb kérdéseket is sejtet: szülõi felelõsség, alkoholizmus, generációs különbségek, nõi emancipáció... Mindezt persze nem szeretném didaktikusan elõtérbe helyezni, de a humor és a bénázás mögött a nézõk megfigyelhetnek majd egyféle összetettebb, mögöttes tartalmat is."
A darab fõszereplõit Bede-Fazekas Szabolcs, Katona Péter Dániel, Csarnóy Zsuzsanna, Domokos László és Kövesi Csenge alakítják. A szövegkönyv magyar fordítását Bendi Balázs készítette, a dramaturgiáért Tóth Kata, a díszletért Mátravölgyi Ákos, a jelmezekért pedig Cselényi Nóra felel.
Premier: 2025. február 21. 19:30 Télikert
A télikerti próbafolyamattal párhuzamos egy másik, ezúttal nagyszínpadi elõadás próbái is megkezdõdtek: október 7-én a Visszatérések évadának utolsó nagyszínpadi elõadásának, A miniszter félrelép olvasópróbájára is sor került. Ray Cooney díjnyertes bohózata Görög László, Vida Péter, Gubás Gabi, Szabó Gyõzõ, Tamási Zoltán, Szabó Erika, Udvarias Anna és Szervét Tibor fõszereplésével kerül színre február 22-én.
Ahogy Tasnádi Csaba, a darab rendezõje is kiemelte, A miniszter félrelép történetét talán senkinek sem kell bemutatni: egy angol képviselõ titkos légyottja rémálommá válik, amikor váratlanul egy hulla bukkan fel a hotelszobában. A helyzetet szeretõk, házastársak, és egy mindig ideges asszisztens próbálják elsimítani, de ez korántsem bizonyul egyszerû feladatnak, miközben még a hulla is táncra perdül...
Tasnádi Csaba a következõ szavakkal nyitotta meg az új produkció próbafolyamatát a január 7-ei olvasópróbán:
"A miniszter félrelép 1990-ben íródott, aztán 1991-ben már díjat nyert a legjobb vígjáték kategóriában, ez az elismerés pedig magáért beszél. Ennek ellenére eltelt azóta harmincöt év, így Balázzsal (Bendi Balázs, dramaturg - a szerk.) úgy éreztük, fontos hozzányúlni a szövegkönyvhöz, hogy a nézõknek a lehetõ legnagyobb öröm legyen nézni, és a színészeknek is játszani. Persze a jól ismert Ray Cooney elemeket megõriztük: a szokásos ajtók nyílnak és csukódnak majd, lesznek félreértések és a komikus figurák is ugyanúgy feltûnnek a színen, de igyekeztünk frissíteni õket, hogy annak is meglepetést nyújtson a darab, aki már ismeri."
A szövegkönyvet Ungvári Tamás fordította, a díszletet Zöldy Z Gergely, a jelmezeket Szelei Mónika tervezte. Dramaturg: Bendi Balázs.
Premier: 2025. február 22
Forrás: abc24 media