2024.09.30
Száznál is több elõadáson lép föl a Szegedi Kortárs Balett az új évadban
Az eddigi rekordot jelentõ tavalyi 105-nél is több
A közlemény idézte Juronics Tamás mûvészeti vezetõt, aki szerint mindez komolyan igénybe veszi az együttes munkabírását és erejét. Megjegyezte, a társulat elõadásai teltházasak; az elmúlt évadban repertoárjuk számos darabját játszva 60 ezernél is több nézõhöz tudtak szólni.
A kicsi költségvetésbõl, kevés támogatással mûködõ együttesnek rendkívül fontosak az elõadásokból származó bevételek, ezek nélkül nem tudnának mûködni, új produkciókat létrehozni - hangsúlyozta a mûvészeti vezetõ.
Juronics Tamás szerint beérett munkájuk gyümölcse. Sikerük titka, hogy történeteket mondnak el, karaktereket hoznak létre, és ezek által magas szintû táncos és színészi karakterformáló képesség tudnak kibontakozni.
A társulat új évadját már augusztusban elkezdte, a Szent István ünnepe köré szervezett országos ünnepi programsorozaton a Carmina Buranával Tatán, Sopronban és Debrecenben is felléptek.Az elsõ félév elõadásai között sok a gyerek-, illetve családi elõadás. Szegedet követõen a Müpában játsszák a Hamupipõkét, a télhez közeledve pedig a 12 éve a repertoáron szereplõ Diótörõt állítják színpadra formailag teljesen megújítva. A produkció új díszletet és jelmezt kap, valamint a történet is eddig nem látott jelenetekkel bõvül, a gyerekek mellett az õket kísérõ felnõttek vizuális igényeit is kiszolgálva.
A társulat két legnépszerûbb elõadása - a Carmina Burana és a Fekete hattyú - mellett a Vadakat, a Bolerót és a Bernarda Alba házát is játsszák. A nézõk által szintén nagyon kedvelt, a táncmûvészek számára remek szerepeket kínáló Lear január végén kerül vissza a színpadra.
Echéry-Pataki András közölte, a társulat október végén Franciaországba indul, ahol két hétig Párizsban, a Le 13eme Art Színházban lépnek fel. Hat-hat elõadásban játsszák a Carmina Buranát és a Fekete hattyút. A Diótörõ hazai bemutatója után november második felében Helsinkiben, a Savoy Színházban vendégszerepelnek, majd Brüsszelben játsszanak, ahol a Cirque Royalban már korábbi fellépéseiken is sikert arattak, itt a Carmina Buranát, a Fekete hattyút és újdonságként a Diótörõt láthatja majd a közönség.
A társulat tavasszal mutatja be Szegeden a Jelenetek a házasságról címmel Juronics Tamás új koreográfiáját. Már zajlanak az egyeztetések az elõadás jövõ õszi külföldi turnéjáról. Egy másik, nagyszabású élõzenekaros produkcióról is tárgyalnak, ehhez hazai és nemzetközi partnereket keresnek, valamint Szegedet testvérvárosként szeretnék bevonni - tudatta az igazgató.
Forrás: MTI