2024.09.11
Ismét nagyvásznon lesz látható a 2001: Ûrodüsszeia
Az elsõ magyarországi bemutató után 45 évvel, szep
A 2001: Ûrodüsszeiát szeptember 19-én a Szent István téri óriás kivetítõn, 21-én pedig az Uránia moziban láthatja a közönség a Budapesti Klasszikus Fim Maraton keretében - közölték a szervezõk.
A magyar zeneszerzõ, Ligeti György muzsikájával is kísért 2001: Ûrodüsszeia az emberi élet eredetét kutatja, amelyhez a két forgatókönyvíró, Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick szerint a földön kívüli értelem tudatos beavatkozása is hozzájárult.
Ennél több konkrétumot az alkotók azonban nem fogalmaztak meg, hogy mindenki szabadjára engedhesse a fantáziáját és megalkothassa a saját elképzelését a filmben látottakról.
Stanley Kubrick 1964-ben határozta el, hogy tudományos fantasztikus filmet forgat, amelyhez az alkotótársat Arthur C. Clarke íróban találta meg, aki az irodalmi sikerei mellett fizika és matematika professzorként is ismert volt. Korábban õ dolgozta ki a Föld körül keringõ távközlési mûholdak koncepcióját.
A film elõkészületeibe további híres sci-fi írókat is bevontak, akik tanácsaikkal segítették a történet komplex mozaikjának összeillesztését. Ray Bradburry, Lester del Rey, Isaac Asimov és Samuel R. Delany egyaránt támogatta a készítõket, hogy valóban nagyszabású, érett és hiteles alkotás születhessen.
Stanley Kubrick mint rendezõ mindenhol ott volt és mindenrõl maga döntött, a szereplõk kiválasztásától kezdve a díszletterveken át a jelmezek anyagának megtervezéséig, de a vizuális effektek modelljeinek létrehozását, az operatõri beállítások véglegesítését vagy a bútorok kiválasztását is õ hagyta jóvá.
Stanley Kubrick filmen nem, de Arthur C. Clarke könyvekben folytatta a 2001: Ûrodesszeia történetét. 1982-ben kiadta a második részt a 2010. Második Ûrodisszeia címû regényt, amelyben az amerikaiak és a szovjetek együtt indulnak a Jupiter holdrendszerének feltérképezésére. Öt évvel késõbb jelent meg a 2061.
Harmadik Ûrodisszeia, ebben fontos szerephez jut a Halley-üstökös 2061-es visszatérése, majd hosszabb kihagyás után, 1997-ben megszületett a negyedik regény, a 3001.
Végsõ Ûrodisszeia, amelyben megtalálják a 2001-es expedíció megfagyott ûrhajósát, akit életre keltenek, hogy választ kapjanak tõle a száz éve feltett kérdésekre, hogy mi is a monolit igazi célja.
Forrás: MTI