2024.08.17
Elhunyt Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus
Életének 94. évében szombat hajnalban elhunyt Nová
A család tájékoztatása szerint életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte.
Novák Ferenc az erdélyi Nagyenyeden született, felmenõi között örmények is voltak. A második világháború idején a család áttelepült Magyarországra, az érettségit már Budapesten tette le.
Mûszaki gyakornokként kezdett dolgozni a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban, ahol a tánccsoport egyik tagja helyett egyszer neki kellett beugrania. Ezután rendszeresen eljárt a próbákra is, majd csatlakozott az Építõk együtteséhez, amelynek oszlopos tagja lett.
Katonai szolgálata alatt is táncos társakra talált, ekkor készítette elsõ koreográfiáját. 1954 szeptemberében néhány katonatársával alakította meg a Bihari János Táncegyüttest (a névadó cigányprímás a verbunkos egyik legjelentõsebb képviselõje volt). A tánccsoport egyre nagyobb sikereket ért el, a hatvanas évek elején már több nemzetközi elismeréssel is büszkélkedhettek.
1965-ben megbízták az 1949-ben alakult legrégebbi magyar mûvészegyüttes, a Honvéd Együttes tánckarának vezetésével, miközben együtt dolgozott a "biharisokkal" is.
Közben levelezõ tagozaton elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz szakát, 1969-ben a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskolán szerzett koreográfus-rendezõi diplomát.
A Honvéd Együttesben nem engedték maradéktalanul megvalósítani elképzeléseit, s végül szakított velük. A magyar szakszervezeti és nagyüzemi együttesek szakreferenseként, 1975-tõl a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál mûvészeti vezetõjeként folytatta munkáját. Õ vetette föl, hogy amatõr együttesek szerepeljenek egy táncjáték keretében a Dóm téren, és azóta hagyomány, hogy minden második évben a Szegedi Szabadtéri Játékok egy produkciójának gerincét a fesztivál tánccsoportjai adják.
A hetvenes évek végén koreográfus-rendezõi szerzõdést ajánlott neki az amszterdami Folklór Táncszínház, ezután párhuzamosan dolgozott Hollandiában és idehaza. 1983-tól megbízták a Honvéd Együttes mûvészeti vezetésével, irányításával a tánckar gyökeres változásokon ment keresztül. Novák Ferenc autentikus népi zenekart szerzõdtetett, létrehozott egy új formanyelvû dramatikus táncszínházat, az együttest bekapcsolta a hazai és nemzetközi mûvészeti élet vérkeringésébe.
A Bihari Együttes irányítását felesége, Foltin Jolán koreográfus vette át, aki 1991-ig irányította a táncmûhelyt.
Novák Ferenc mindkét táncegyüttesével új formanyelvû dramatikus táncszínházat hozott létre: irodalmi alapú táncszínházi produkciókat és erõteljes folklór mûsorokat állított színpadra, szívesen dolgozott együtt prózai vagy zenés színházakkal, balettegyüttesekkel, szabadtéri látványosságok szerzõgárdáival is.
Legjelentõsebb mûvei: A helység kalapácsa, Antigoné, Évszázadok táncai, Forrószegiek, János vitéz, Keleti táncvihar, Kocsonya Mihály házassága, Kõmûves Kelemen, Lúdas Matyi, Magyar Electra, Magyar Menyegzõ.
Koreográfiáiban meghatározó szerepet játszik a magyar néptánckincs színpadi megjelenítése, a magyar népzene, néptánc sokszínûségének bemutatása. Fontosabb koreográfiái: a Duna-rapszódia (dramatikus néptáncok), Csíksomlyói passió, Egri csillagok, István, a király (rockopera), József és testvérei, Szarvassá változott fiak.
Munkásságát egyebek közt 1972-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1985-ben érdemes mûvészi címmel, 1993-ban pedig Kossuth-díjjal ismerték el. 2005-ben vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2007-ben a Jubileumi Prima Primissima-díjat. 2010 óta örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. 2011-ben a Köztársaság Elnökének Érdemérmével tüntették ki, 2014-ben a nemzet mûvésze, 2021-ben Budapest díszpolgára lett.
A Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) saját halottjának tekinti Novák Ferencet, aki az MMA Népmûvészeti Tagozatának rendes tagja volt - közölte az MMA szombaton este az MTI-vel. Közleményükben felidézték, hogy Novák Ferenc a magyar néptánciskola és a folklór színházi megjelenítésének egyik megteremtõje volt, nevéhez fûzõdik többek között a táncházmozgalom létrejötte.
Forrás: MTI / Fotó: Kovács Attila