2024.07.28
Varázslatos négy nap a Debreceni Nagyerddõben - Véget ért a Campus Fesztivál
Vasárnap hajnalban véget ért a 16. Campus Fesztivá
Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére összesen mintegy 121 ezren látogattak ki, a legtöbben a pénteki napon Dimitri Vegas, illetve Majka fellépésén szórakoztak a fesztiválon. Idén 21 programhelyszínnel várták a szervezõk a látogatókat, a teljes zenei kínálatban közel háromszáz zenei produkció volt, csak a zárónapon 95 programon vehettek részt a látogatók. A Campus Fesztivál turisztikai jelentõségét mutatja, hogy négy napra teljesen megtelt Debrecen és környéke, a városban a megszokottnál is jóval többen fordultak meg, a szállásfoglaltság gyakorlatilag 100%-os volt.
A Campus több éve arra törekszik, hogy olyan biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. A fesztivál megvalósításában kiemelt szerepet vállal a Debreceni Egyetem: a zenei színpadok mellett évek óta fontos szerepet kap az egyetemi aktivitásokat bemutató Egyetem Tér, ebben az évben pedig a kínálat a Debreceni Egyetem Színpaddal bõvült, ahol mások mellett a Margaret Island, a Brains, Manuel, T. Danny és az R-Go is fellépett. A szerdai este ezen túl különleges élményt tartogatott az idén felvételizõknek a Campuson, hiszen itt tartották az országos Pont Ott Partit, a nagyszínpadon pontban 20 órakor Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelõs miniszter jelzésére hozták nyilvánosságra az idei ponthatárokat.
"Ami talán a legfontosabb, hogy az idei Campus Fesztiválra még inkább kijelenthetjük a családbarát elnevezést." - nyilatkozta Miklósvölgyi Péter, a fesztivált szervezõ Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. egyik ügyvezetõje. "Az elmúlt évekhez képest is jelentõsen megnõtt a különbözõ korosztályok és generációk jelenléte a fesztiválon, ami azért is fontos visszajelzés nekünk, mert elértük a célunkat, hogy minden korosztály jól érezze magát ebben a komfortos nagyerdei környezetben. Miklósvölgyi Péter kiemelte, hogy a Campus még mindig pénztárcabarát étel- és italárakat tud nyújtani a fesztiválozóknak. "Idén a négy estébõl háromszor is gyakorlatilag elértük a Metal-Sheet Nagyszínpad elõtti terület befogadóképességének határait, ezen a nézõtéren kitehettük a képzeletbeli megtelt táblát. A közönség és a fellépõink visszajelzése alapján úgy látjuk: sikerrel zártuk az idei évet, ami nem túlzás, hogy elég egyedülálló a mai fesztiválpiacot látva."- zárta röviden az ügyvezetõ.
A nagyszínpad területén túl a Campus szervezõi évrõl évre igyekeznek konfortosabbá és biztonságosabbá tenni valamennyi programhelyszínt. A zajterhelés csökkentése mellett fontos szempont a fenntarthatóság és a Campus zöldítése is, ez utóbbit külön segíti a pet-palackok és aludobozok visszagyûjtése. "Az idei Campus elõkészületein 1100, a fesztivál mûködtetésén 2800 közremûködõ dolgozott, ebbõl majdnem négyszázan feleltek a közönség biztonságáért." - mondta el Páll László, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. másik ügyvezetõje. "Kitûzött célunk volt, hogy gyorsuljon a beléptetés, az új rendszer jól vizsgázott, fennakadás, hosszú várakozási idõ egyik nap sem történt. Az idõjárás kegyes volt, így gyakorlatilag problémamentesen zártuk az idei évet. A helyreállítást a Nagyerdei körút forgalomba való visszahelyezésével kezdtük meg hajnalban, a teljes munkával rövid idõn belül végezni fogunk, hogy a Nagyerdei Park minél hamarabb újra elérhetõ legyen bárki számára."
A Campuson továbbra is a zenéé volt a fõszerep. "Nagyon jó érzés látni, hogy milyen sokféle különbözõ zenei ízlésû és stílusú ember látogat ki a fesztiválra. A változatos és sok réteget megszólító programkínálaton belül külön is izgalmas volt, hogy 13 országból 15 nemzetközi elõadót láttunk vendégül. A tizenhatodik Rita Ora lett volna, aki sajnos a fellépését megelõzõ éjszaka Budapesten kórházba került, így a szombati nap programját át kellett szerveznünk, de úgy érezzük, hogy a hangulatra nem nyomta rá a bélyegét ez az esemény. Számos emlékezetes pillanatot tudunk máris felidézni a hazai elõadók fellépéseirõl, nagy dolognak tartjuk, hogy a zenei színtér néhány fontos zenekara (így például a hét év után újjáalakuló Amorf Ördögök, illetve a legendás Thy Catafalque) idén nyáron kizárólag a mi fesztiválunkon lépett fel, de különleges alkalom volt a Tankcsapda akusztikus koncertje is." - mondta el Süli András programigazgató. A zenén kívül idén is rengeteg egyéb programot láthattunk: a kiemelkedõen színes civil faluban a 47 társadalmi szervezet mellett párját ritkító gyermekprogramokkal és mûvészeti aktivitásokkal lehetett találkozni, megjelent a Csokonai Nemzeti Színház, készült absztrakt versfal és idén is a fesztiválozók kedvenc fotótémája volt az utcaszínházi vonulás.
A Campus minden évben fontosnak tartja, hogy a vendégei figyelmét egy-egy kiválasztott ügyre irányítsa. Tavaly a VIP támogatói jegyekbõl 12 millió Ft gyûlt össze, az összeget a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítõ Regõczi István Alapítvány és a Debreceni Karitatív Testület számára ajánlották fel. Idén Micskó Benjámin részére történt a gyûjtés. Micskó Benjámin (Beni) 4 éves, Duchenne-féle izomsorvadásban szenved és a világ egyik legdrágább gyógyszere segíthet csak rajta. A Campus közössége csatlakozott a Mentsük meg Benit Alapítványhoz, a VIP fogadásból származó összeg elérte a 12,5 millió forintot.
A következõ napokban nagy erõkkel folyik a terület helyreállítása, a színpadok és egyéb felépítmények elszállítása. De megmaradt a páratlan debreceni fesztivál élmény, hogy 2025-ben egy újabb kövesse. A tizenhetedik Campus Fesztivál 2025. július 16. és 20. között várja a fesztiválozni vágyókat az egész országból a Debreceni Nagyerdõn.
Forrás: abc24 media