2024.07.18
Decemberben kerül a mozikba a Hogyan tudnék élni nélküled? címû film
Befejezõdött a Demjén Ferenc leghíresebb dalaira f
A film egyik utolsó, a Nyugati pályaudvaron rögzített jelenetének felvételén a 77 éves rocklegenda személyesen is részt vett és kamera elé is állt - emelik ki a közleményben.
A Törõcsik Franciska, Ember Márk, Marics Péter, Kirády Marcell, Brasch Bence, Márkus Luca, Kovács Harmat és Varga-Járó Sára fõszereplésével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló film utómunkálatai már elkezdõdtek, hogy a kész produkció még az idén, december 12-tõl látható legyen a mozikban -írták.
A Hogyan tudnék élni nélküled? a filmmusical hagyományait éleszti fel olyan hollywoodi elõdök nyomdokain haladva, mint a Mamma Mia! vagy a Kaliforniai álom. Ahhoz, hogy ezeknek megfeleltethetõ szuperprodukció születhessen az alkotók 3 éves munkájára volt szükség - áll a közleményben.
A film ötlete, hogy Demjén Ferenc népszerû dalaira építõ romantikus vígjáték készüljön, Kirády Attila produceré, amelybõl Kormos Anett és Goda Krisztina írt forgatókönyvet.
A hosszú elõkészítés után, amelynek részeként a szereplõk tánc- és énekórákra jártak, tavaly év végén kezdõdött el a forgatás. A film napjainkban játszódó jeleneteit múlt télen, míg az 1994-es balatoni nyárba visszarepítõ történetszál cselekményeit Orosz Dénes rendezõ és Goda Krisztina kreatív producer irányításával az idén áprilistól június végéig tartó idõszakban rögzítette a stáb.
A filmet több mint kétszáz fõs stáb forgatta. A 46 napos forgatás változatos helyszíneken zajlott. Budapesten a Nyugati pályaudvaron, a Révay közben és a volt New Orleans klubban. A Balatonon Révfülöp és Balatonakali mellett a balatonföldvári Hotel Riviéra, a balatonakarattyai Honvéd Üdülõ, illetve azon belül a Czinege-villa szolgált a felvételek hátteréül. A tó egyik kis öblében rögzítették a film egyik legromantikusabb jelenetét, amely a legnehezebbnek is bizonyult, mivel a csónakázást a vízre épített úszó pontonról vették fel - idézik fel a közleményben.
Kiemelik, hogy a filmben a szereplõk teljes hosszúságban adják elõ Demjén Ferenc slágereit. A dalokat a zenész saját csapata hangszerelte újra, úgy, hogy azok minél inkább illeszkedjenek a színészek stílusához, hangjához. Többek között hallható lesz a Sajtból van a hold, a Szerelemvonat, a Szabadság vándorai, a Mikor elindul a vonat, a Hogyan tudnék élni nélküled? és az El kell, hogy engedj címû sláger is. Utóbbiból, a filmtõl különállóan, a férfi fõszereplõk közremûködésével klip is készült - emelik ki a közleményben.
A filmben látható koreográfiákat Túri Lajos Péter készítette. A szereplõk a táncjelenetekben nem ritkán 70 táncossal mozogtak együtt a kamerák elõtt.
A két idõsíkon, a mában és az 1990-es évek elején játszódó film egyik fõhõse az élet minden területén megrekedt harmincas énekesnõ, Lili, aki rábukkan édesanyja, Eszter régi leveleire. Ezeket 30 éve egy számára ismeretlen férfi írta az akkoriban már a "minden szempontból tökéletes võlegényével" közös jövõt tervezõ anyukájának. A levelek felidézik Eszter és két barátnõje csajos balatoni vakációját, ami váratlan fordulatot vesz, amikor a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival.
Az IKO gyártásában készülõ film képi világért Babos Tamás operatõr felel, látványtervezõje Valcz Gábor, jelmeztervezõje Kemenesi Tünde.
A film az InterCom forgalmazásában lesz látható a hazai mozikban.
Forrás: MTI