2024.02.20
Varga Zs. András: Zinner Tibor munkáinak konkrét, különleges hatásuk van
Zinner Tibor legújabb munkája nem kizárólag egy kö
A Kúria dísztermében tartott eseményen Varga Zs. András felidézte: ha Zinner Tibor annak idején nem tartotta volna fontosnak, hogy foglalkozzon a témával, akkor Mindszenty József bíboros teljes rehabilitációja mind a mai napig nem következett volna be.
Akkor a semmisségi határozat ellenére az 1949-ben életfogytiglanra ítélt hercegprímás aktájának utolsó oldalán máig azt olvashatnánk, hogy elkövette a devizabûncselekményt - fogalmazott.
A Kúria elnöke szerint ha Zinner Tibor csak ezt tette volna meg, már az is elég lenne, de ennél sokkal többet végzett. Varga Zs. András gratulált, és egyben abból az alkalomból is köszöntötte a szerzõt, hogy nemrégiben ünnepelte születésnapját.
Gyarmathy Judit, a Kúria fõtitkára a koncepciós eljárásokról szólva azt emelte ki, hogy ilyen esetekben nem az alkalmazza a jogot, akinek ahhoz joga van, ilyenkor a bíró nem saját meggyõzõdése szerint, a törvények keretei között hoz ítéletet. A jognak mindig bírói pártatlansággal kell párosulnia - hangsúlyozta.
A Kúria fõtitkára szerint a kötet azért is bír nagy jelentõséggel, mert a ma élõ generációknak 45 éves kor alatt alig, 35 éves kor alatt pedig egyáltalán nincs személyes tapasztalatuk az ilyen eljárásokról.
Lajtár István, a legfõbb ügyész közjogi helyettese a köszöntõjében hiánypótlónak és az idén 153 éves magyar ügyészi szervezet számára kiemelt fontosságúnak nevezte a megjelent kötetet.
Úgy fogalmazott, hogy a múltat nem végképp eltörölni, hanem ismerni és megismerni kell, hozzátéve: ez az átfogó munka rendkívüli jelentõséggel bír a diktatúra mûködésének bemutatása tekintetében, egyben tisztelgés is az áldozatok emléke elõtt.
Lajtár István arról is beszélt, hogy annak a gyorstalpalónak, amelyet a kötet bemutat, és amely teljességgel alkalmatlan volt valódi tudás átadására, az igazságszolgáltatásban a második világháborút követõen kialakult létszámhiány pótlása volt a célja, ezzel egyben az igazságszolgáltatást alárendelték a politikának. A könyv egy nyílt és õszinte szembenézés a múlt bûneivel, és nem csupán a jogtörténet iránt érdeklõdõkhöz szól - fûzte hozzá.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a gyorstalpaló akadémia öt éve családok ezreiben hagyott kitörölhetetlen nyomot.
A gyorstalpalón végzettek határozhatták meg a késõbbiekben, hogy kik lehetnek kollégáik, kik mehetnek külföldre és kiket kell végleg eltávolítani. A bírói függetlenséget súlyosan megsértették - mondta.
A kötet óriási tényfeltárás, hatalmas kutatómunka áll mögötte, a szerzõ olyan feljegyzésekbõl is dolgozott, amelyek levéltári forrásokban nem lelhetõek fel - tette hozzá.
A NEB elnöke a könyv fontos olvasatának nevezte a kommunista diktatúra jogszolgáltatásának ismertetését, családok életének, sorsának, veszteségtörténetének bemutatását, egyben megköszönte mindenki munkáját, aki Zinner Tibort ebben segítette, támogatta.
Jó érzés, hogy a NEB a 30 éve elkezdett munkájával mostanra egy intézményi hálózattá nõhette ki magát - hangsúlyozta.
Darák Péter kúriai tanácselnök a kötet bemutatása során a többi között azt emelte ki, hogy aki elolvassa a mûvet, az más olvasókkal is sorsközösségbe kerülhet.
Azt mondta, hogy a könyv egyebek mellett olyan történeteket is felelevenít, mint amikor egy, a gyorstalpalón "jogi végzettséget" szerzett korábbi villamoskalauzt akartak megtenni bírósági elnöknek. De felidézte azt is, hogy még 1959-ben is 110 bíró és 161 kinevezett ügyész, tehát a jogi pályán már évek óta tevékenykedõ "jogász" folytatott jogi tanulmányokat.
Darák Péter arra is kitért, hogy az 1950-es évek legelején kísérletet tettek egy államvédelmi különbíróság felállítására, ezt a tervet azonban végül Rákosi Mátyás "elsüllyesztette".
Bódiné Beliznai Kinga, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar magyar állam- és jogtörténeti tanszékének tanszékvezetõje, aki részt vett a kötet elkészítésében, azt mondta, hogy rengeteg, folyóiratban megjelent cikket is át kellett tanulmányozni.
Ebben a témában még mindig vannak fehér foltok - hangsúlyozta, példaként említve egy olyan szakácsnõt, akibõl a kommunista rendszer csinált bírót.
Zinner Tibor, a könyv szerzõje azt mondta, hogy a mûben számtalan ember munkája van benne. Külön kiemelte a NEB-et, amely maximális alapanyagot biztosított a kötethez, hiszen a fellelhetõ iratok néha többet, néha kevesebbet tartalmaznak.
A könyv mások mellett azokról a jogászokról is szól, akik 1919 és 1944 poklát túlélték, de nem élhették túl az "eufemisztikus felfrissítés céljait", amit Rákosiék a Magyar Dolgozók Pártjának programjában már 1948-ban megfogalmaztak - mondta.
A bírói hatalom és az igazságszolgáltatás története egyben a meghurcolt jogászok története is - hangsúlyozta.
A történészprofesszor a további terveirõl szólva azt mondta, hogy még szeretné megújítani, idõközben napvilágra került ismeretekkel bõvíteni a kádári megtorlás rendszerérõl szóló, 2001-ben megjelent kötetét.
Forrás: MTI / Fotó: Koszticsák Szilárd