2023.12.09
Március 23-án rendezik meg a budapesti színházak éjszakáját
Több év kihagyás után tavasszal visszatér a budapesti színházak éjszakája: március 23-án 46 fővárosi teátrum várja különleges programokkal a közönséget.
A pandémia megakasztotta a népszerű programsorozatot, amely jövő márciusban a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának szervezésében születik újjá - olvasható a szervezők közleményében.
A szervezők a korábbi programsorozatot frissítenék fel: a színházak saját épületükben, társulatuk és munkatársaik által kitalált és megvalósított programokat kínálnak a nézőknek.
Az esemény szlogenje: Minden egy! - írták. Benkő Nórát, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatóját idézik, aki szerint a szervező csapat a színházi szakma vágyott egységességére szeretne utalni ezzel, hiszen a csatlakozó társulatok nemcsak a szakma iránti szeretetüket, de a törzsközönségüket is megosztják egymással. Együtt erősítik a színházba járás hagyományát, segítenek a nézőknek nyitni más színházak, más nézőpontok irányába is - fogalmazott a igazgató.
A közleményben kiemelik, hogy a budapesti színházak éjszakáját hirdeti az Aranyakkord zenekar Az én Budapestem című dalának egy újabb változata is. A dalhoz videoklip is készült a zenekar és a csatlakozó színházak művészeinek részvételével, a filmet Mátyássy Áron rendezte, operatőre Nagy Marcell és Tóth Fabó, koreográfusa Duda Éva.
Forrás: MTI