2023.09.01
Idén ismét megrendezik az Amfifesztet Aquincumban
Idén ismét megrendezik az Amfifesztet Budapesten,
Az intézmény csütörtöki közleménye szerint a rendezvény szeptember 8-án este fél hétkor a Fõ térrõl induló idõutazó, történelmi felvonulással kezdõdik: az amfiteátrumba vezetõ úton együtt menetelnek majd Óbuda történeti korszakait megidézõ csapatok a római gladiátoroktól a középkori lovagokon át a reformkori polgárokig a korszakokhoz illõ zenei aláfestéssel.
Mint írják, az amfiteátrumba érkezõket az ünnepélyes megnyitó és római áldozatbemutatás után látványos buzogány- és tûzzsonglõr-bemutatók várják, a péntek estét középkori hangulatú koncert és táncház zárja.
Szombaton és vasárnap az amfiteátrum arénájában a látogatók megtekinthetik, hogyan edzettek és csaptak össze a gladiátorok, valamint azt is megtudhatják, hogyan lett valaki e különleges mesterség ûzõje.
Az amfiteátrum közönsége a gladiátorokon kívül láthat barbárok és római legionáriusok közötti ütközeteket, figyelemmel kísérheti, hogyan harcoltak a kelták, illetve hogyan kötöttek szövetséget a kvádok és a szarmaták, de az is kiderül, mi az a kimber vérjóslás - olvasható a közleményben.
Hallhatók majd ritka történetek a görög-római mitológiából és a kaukázusi nart legendák világából, az ókor trendjeit pedig egy római divatbemutató keretében ismerhetik meg az odalátogatók. A résztvevõk megtudhatják, hogyan zajlott egy római rabszolgavásár és tárlatvezetés, valamint régészeti elõadások révén megismerhetik Aquincum ókori múltját és római örökségét.
A hétvége mindkét napján 10 és 18 óra között õsi hagyományokat ápoló mesterek tartanak bemutatót, a gyermekeket kézmûves foglalkozások és egy miniatûr ásatás várja, valamint ókori tanítómester segíti a római kalligráfia elsajátítására vágyókat.
A látogatók a rómaiak és az ókori Pannonia területén, valamint a tartomány határain túl élõ népek életmódjával és szokásaival is megismerkedhetnek a hagyományõrzõk táboraiban, az érdeklõdõket római szépségszalon és jósda várja, valamint lesz bátorságpróba és családi játék - olvasható a közleményben.
A belépés a rendezvény mindhárom napján ingyenes.
Forrás: MTI