2023.08.27
Olyan jó a SZIN, mint mindig, de idén még többen jöttek
Véget ért a Szegedi Ifjúsági Napok, ezzel együtt a
Ismét bebizonyosodott, hogy a szegedi buli a legjobb végállomás a nagy fesztiválmenetelésben, és hogy a Coca-Cola SZIN nem csak a közönség, de a hazai zenekarok és elõadók kedvenc "búcsújáró helye" is, melyhez csodás koncertek fûzõdnek. A fõszervezõ szerint a „teltház” nem csupán egy számszerûsíthetõ fogalom, és az is kiderült, hogy Azahriah például a nyáron még nem látott ekkora közönséget, mint most Szegeden. Talán majd jövõre: 2024. augusztus 28-31 között, ugyanitt.
Ma már elég nagy a kínálat a hazai zenei fesztiválpiacon, a bulik pedig nagyjából ugyanabból a felhozatalból merítenek, így a legismertebb zenekarokat szinte minden fesztiválon meg tudjuk nézni. "A szezon utolsó nagyfesztiváljaként felmerül a kérdés, hogy a közönségnek marad-e még energiája és persze anyagi forrása, hogy a SZIN-en zárja a nyarat" - mondja Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN fõszervezõje. "Az utóbbi évek tendenciája azt mutatja, hogy nem egyszerûen csak igény van a SZIN-re, de évek óta egyre nõ a látogatóink száma" - tette hozzá a fõszervezõ, aki elmondta, hogy a bérletek már tavaly is elõvételben elfogytak, ami azt jelenti, hogy nem csak egy-egy koncert miatt jön a közönség a SZIN-re, hanem a fesztivál minden pillanatát meg akarják élni. Kolonics szerint ennek több oka is van, és hosszú évek tudatos fejlesztése áll e mögött. "Bár idén voltunk 55 évesek, azért az igazi fejlõdési pályára 20 évvel ezelõtt álltunk rá, ekkor indult a SZIN ún. harmadik korszaka, mely jelenleg odáig jutott, hogy minket tartanak a legnagyobb nyárzáró eseménynek a hazai piacon".
A fõszervezõ elmondta, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok vonzerejének több pillére van. Egyrészt az az adottság, hogy egy fantasztikus nagyváros közepén helyezkedik el, mégis egy természetközeli területen, a Tisza-partján. Másrészt a SZIN, a múltjából fakadóan is, olyan életérzést testesít meg, ami az önfeledt szabadságot jelenti a látogatóinknak. Ez akár már a ’68-as kezdéshez vezethetõ vissza, hisz´ pont az akkori korban szokatlan "szabadság" ígérete tette egyedivé és úttörõvé ezt a rendezvényt. Mindemellett a SZIN igyekszik figyelembe venni a látogatók változatos kultúrafogyasztási szokásait és ehhez alakítja kínálatát. Nem utolsó sorban pedig teszi mindezt "zsebbarát" módon.
A SZIN minden évben a nemzetközi élmezõnybõl is válogat, így lett, hogy idén Alok, a Lukas Graham zenekar, Timmy Trumpet és Rita Ora is fellépett a jubileumi SZIN-en. "Már az elõvételes jegyfogyásból láttuk, hogy nagy lesz idén az érdeklõdés, ezért bõvítettük a vendégteret, hogy kényelmesen ki tudjuk szolgálni a látogatóinkat. Számunkra a "teltház" nem egyszerûen egy számszerûsíthetõ cél, hanem annak a felelõssége, hogy boldog együttlétben érezhessék jól magukat a fesztiválozók" - mondta a fõszervezõ. És minden számnál beszédesebb néhány szó: Azahriah, aki minden jelentõs fesztiválon megfordult az idén, meglátva a SZIN közönségét ennyit mondott: "Kedves Szeged, talán soha nem léptünk fel a nyáron ennyi ember elõtt."
És egy hatalmas fogás is horogra akadt a SZIN végére. A fesztivál ideje alatt kialakítottak a szervezõk egy 1000 m2 felületû "horgásztavat", melyben úszkált egy megjelölt aranyhal is, és aki azt kifogja, 1 millió forintot nyer. A jubileumi SZIN zárónapján - három év után - egy mázlis pecás végül kifogta az értékes példányt.
Forrás: abc24 media