2023.08.23
Elindult a nyár utolsó nagy bulifolyama
Négy napon át, több mint tíz helyszínen több mint
Több mint kétszáz programot kínál az idén ötvenöt éves Szegedi Ifjúsági Napok, köztük négy nemzetközi sztárt és közel százkilencven hazai koncertet, valamint további programokat, akár beszélgetéseket vagy táncházat, és idén új színfoltként a magyar vásári szórakoztatás hagyományait nemzetközi szinten is ismertté tevõ Vándor Vurstlit. A SZIN rekordlátogatottságra számít, a bérletek már napokkal ezelõtt elfogytak, napijegyekbõl még akad, de péntekre már az is elfogyott. Szerdán kinyitott a Coca-Cola SZIN.
"Ezrek és ezrek érkeztek (...) Soprontól Szabolcsig, Budapesttõl a békési falvakig, megmozdultak a fiúk és lányok, hogy eljöjjenek erre a nagyszerû (...) randevúra" - számolt be a helyi lap a korai SZIN-rõl, az elsõ hazai fesztiválról, ami már a Woodstock elõtt egy évvel meglebegtette a fesztiválozás szabad életérzését. Egy akkori látogató pedig így emlékezett vissza ezekre az idõkre: "A fesztiválra érkezõ fiatalok ezen a néhány napon elengedhették magukat, önfeledten szórakozhattak, mindenféle retorzió nélkül. Az akkori államhatalom nem véletlenül hagyta ezt, hiszen az év többi napján nem néztek jó szemmel azokra a fiatalokra, akik hosszú hajjal, trapéznadrágban jártak és nyugati zenéket hallgattak." 1968-ban elindult tehát valami: az önfeledt, közös bulizás élménye, a nagy elmerülés egy véget érni nem akaró programáradatban. Azóta évrõl-évre ezért is várjuk a nyarat, és vonulunk fesztiválról, fesztiválra, kisebbrõl, nagyobbra. 55 évvel ezelõtt a Szegedi Ifjúsági Napok volt az elsõ, és évek óta a SZIN a szezonban az utolsó fesztivál, amit nem lehet kihagyni.
A Coca-Cola SZIN, mint minden évben, idén is több világsztár vendéget is meghívott a Tisza-parti buliba. Idén januárban tért vissza Rita Ora, a harmadik albuma beharangozó kislemezével és július 14-én érkezett meg a nagy korong, így biztosan több dal felcsendül majd róla élõben augusztus 26-án, az énekesnõ koncertjén Szegeden, a SZIN-en. Hatalmas sikerrel robbant be a nemzetközi zenei életbe 2016-ban a Lukas Graham zenekar, a csapat szintén egy vadiúj hanganyaggal érkezik, amit szintén a SZIN közönsége hallhat itthon elõször élõben. Itt lesz továbbá Alok, egy igazi szupersztár, aki a világ legjobb lemezlovasait sorba állító DJ Mag listáján a rendkívül elõkelõ, 4. helyen szerepel, és Szegedre tart Timmy Trumpet is, õ jelenleg a 8. a világ legjobb Dj-it rangsoroló listán.
A magyar felhozatalban pedig ott van a hazai élvonal színe-java, - sok más mellett - Majka, Azahriah, a Halott Pénz, Krúbi, a Carson Coma, a Quimby, a Wellhello, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Budapest Bár, a Bëlga, Dzsúdló, Beton.Hofi, Lil Frakk x 6363, Pogány Induló x Ótvar Pestis, de fellép a Parno Graszt, a Söndörgõ, Szabó Balázs Bandája, valamint feltörekvõ tehetségek sora, csak gyõzzük befogadni.
Újdonság a Coca-Cola SZIN-en a Vándor Vurstli, ahol minden korosztály megtalálja a számára érdekes programokat, ahol korosztálytól függetlenül mindenki egyformán számíthat érdekes meglepetésekre. A Karzat Színház múltidézõ házi vidámparkja, a magyar vásári szórakoztatás városligeti hagyományainak õrzõjeként varázslatos játékokkal várja a nagyérdemût.
A Szegedi Ifjúsági Napok már 2008-ban élharcosa volt a repohár bevezetésének, egy évvel késõbb, a teljes fesztivál zöldítése miatt meg is kapta elsõ, és azóta is egyedüli magyar fesztiválként a fesztiválok környezettudatos tevékenységét minõsítõ nemzetközi Greener Festival Awards elismerést. A Coca-Cola SZIN - folytatva a hagyományokat -, idén is repohárban szolgálja ki a látogatókat, és - mint mindenhol - itt is betétdíjat kell fizetni az elsõ pohárért, ami 700 forint lesz. A fesztivál végén pedig, ha valaki úgy dönt, vissza is válthatja a poharat a Mastercard Visszaváltó Ponton, ahol a betétdíj teljes árát visszatérítik majd, készpénzmentes fesztiválként a Festipay- vagy bankkártyára.
A bérletek kiadását már napokkal a kezdés elõtt le kellett állítani. Késõbb bejelentették, hogy péntekre a napijegyek is elfogytak. Már tavaly is nagy volt a fesztiválra az érdeklõdés, ezért akkor egy új beengedési rendszert dolgoztak ki: "Sikerrel debütált tavaly az új beengedési pontunk, amivel elértük, hogy 10-15 percnél többet nem kellett várakoznia senkinek" - nyilatkozta Kolonics Erika, a Coca-Cola SZIN fõszervezõje, aki arról is beszélt, hogy az idei nagy érdeklõdés okán bõvítették a vendégteret, hogy a látogatókat még kényelmesen ki tudják szolgálni.
A meteorológiai elõrejelzések bõven 30 Celsius fölötti meleget prognosztizálnak a hétre, így a szervezõk felhívják a figyelmet a hidratálás fontosságára és a fejfedõk használatára. Jó hír azonban, hogy a Coca-Cola SZIN az egyetlen hazai fesztivál, ahol két medence is van a területen, így könnyebben elviselhetõ a várható meleg.
Sokan emlékszünk, de aki nem, annak most megidézzük, hogy a Szegedi Ifjúsági Napok mellé az elmúlt évtizedekben sokszor társíthattunk egy-egy ismert arcot is. Jáksó László képében például nemcsak a nagy dumájú tévés, rádióst, de a SZIN elsõ arcát is köszönthettük. Õt egyébként a közönség választotta meg, szavazás útján 2006-ban. "Önmagában nagy megtiszteltetés volt, hogy gondoltak rám. Attól, hogy a tévében ugrál valaki, még nem feltétlenül szeretik. Ha viszont meghívják valahová, az már csak jele lehet valamiféle szimpátiának" – mondta akkor. Badár Sándor 2007-ben lett a fesztivál arca, aki itt állította fel dumarekordját is. „Váratlanul jött a felkérés, de felemelõ volt, hogy azt gondolták, méltó képviselõje vagyok a SZIN-nek” – mesélte a humorista, aki a helyszínen 1500 ember elõtt vágott neki a monstre standup-nak, és 7 óra 26 percig folyamatosan mondta. "Megmondom õszintén, azért egy olyan 5 óra még maradt bennem…" - emlékezett akkor vissza Badár. Anger Zsolt 2017-ben volt a SZIN arca, ekkor rövid kis videókban mesélt a szegedi élményeirõl. Megtudtuk - többek mellett - hogy egy idõben fogant a fesztivál születésével, pontosan 55 éve. "Na, kisSZINem, elmondom a frankót. Amikor az elsõ SZIN dübörgött odabent a belvárosban, anyámék itt játszották a papás-mamást, ebben a panelban" - mesélte korábban Anger egy videóban, egy szegedi bérház tövében. "Ide hallatszott a Scampolo koncert" - folytatta. "Úgy bizony, együtt nõttünk fel, én meg a SZIN. Én egy ilyen szép délceg fickó lettem, a SZIN pedig a mai napig a világ legjobb balhéja." 2022-ben pedig már Miskovits Marci, a fiatal fesztiválgeneráció legendás alakja fényesítette a szegedi buli hírnevét, javarészt a social felületeken, de négy napig ki sem lehetett mozdítani õt a rendezvényrõl, aminek a díszletét 55 éve a Napfény Városa adja és a Tisza-part, ami egy egyedi hangulatot varázsol a legnagyobb nyárzáró fesztivál köré.
Forrás: abc24 media