2023.02.01
Móricz Zsigmond Rokonok címû mûvét mutatja be a kolozsvári színház
Móricz Zsigmond Rokonok címû regénye alapján készü
A közlemény Tompa Gábort, a színház igazgatóját idézi, aki szerint a több mint 90 éve megjelent Móricz-regény, a szerzõ legerõsebb társadalomkritikai regénye ma is aktualitással bír. Hozzátette: a regényben megjelenõ korrupció, nepotizmus, a sikkasztás uralta vezetõi réteg és a korrupciós botrányok apropóján nem kell erõltetni a történet aktualitását, hiszen ennek mintha egyenes folytatásában élnénk, és nemcsak Romániában, hanem világszerte.
Bocsárdi László rendezõ elmondta: fontos volt számára átlátni az akkori zûrzavart, hogy jobban megérthesse, mi történik ma. Kiemelte, hogy elsõsorban a fõszereplõ Kopjáss István tragédiája érdekelte, õ a történet kulcsa, akivel saját bevallása szerint azonosulni tud. Úgy vélte, ez egy erkölcsi szempontból rendkívül fontos mû, és számára a nagy kérdés az, hogy manapság mennyire szerencsés dolog az erkölccsel foglalkozni a színházban, illetve mennyire érdekli ez a közönséget.
A szerteágazó cselekményû regény színpadra adaptálásáról Kali Ágnes dramaturg elmondta: a realista regényt egy olyan színpadi idõre és térre írták át, amelyben Pista történetének összefüggésében jelennek meg mind a karakterek, mind pedig a történések.
Bartha József díszlettervezõ elmondta: fontos volt, hogy a jelenetek között gyorsan lehessen megoldani a változásokat, így nem zsúfolták túl a teret.
A Rokonok fõszerepét Viola Gábor alakítja, további szerepekben Kató Emõke, Györgyjakab Enikõ, Bács Miklós, Dimény Áron, Farkas Loránd, Orbán Attila, Bíró József, Imre Éva, Varga Csilla, Kicsid Gizella, Kiss Tamás, Gedõ Zsolt, Bíró Gergõ, Fazakas Hunor, Filep Gergõ, valamint Tulogdi Botond látható. A produkció koreográfiáját Bezsán Noémi jegyzi, a jelmezeket Cs. Kiss Zsuzsanna tervezte. A bemutatót vasárnap este tartják.
Forrás: MTI