2022.06.01
Kilőve a Holdra címmel könyv jelent meg Szekeres Pálról
Interjúkötet jelent meg Kilőve a Holdra - Szekeres Pál, a háromgyermekes vívó címmel, amelynek főszereplője az olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok vívó.
Az 57 éves sportember az 1988-as szöuli nyári játékokon harmadik helyen végzett a tőrcsapat tagjaként, majd 1991-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, ami után kerekesszékbe kényszerült. A sportpályafutását azonban nem fejezte be, a paraversenyeken rendkívül sikeres lett, ő az első ember a világon, aki érmet szerzett olimpián és paralimpián, ép és kerekesszékes sportolóként vívásban.
A keddi ünnepélyes könyvbemutatón hárman mondtak köszöntőt.
A párbajtőrben kétszeres olimpiai bajnok Schmitt Pál, a Nemzet Sportolója kiemelte, hogy egy ilyen súlyos baleset után, amely Szekeres Pált érte, sokan feladták volna, de ő 1992-ben már elvégezte a TF-et és paralimpiát nyert, majd sportdiplomáciai és politikai karrierbe kezdett, mindenek előtt pedig csodálatos családja van, három gyönyörű gyermek édesapja.
Beliczai Sándor mesteredző, aki 1976-tól 2012-ig volt Szekeres Pál mestere, úgy fogalmazott, nagy megtiszteltetés és öröm, hogy egy ilyen pályafutásban részt vehetett. Beszédében felidézte az együtt elért eredményeket, az 1991-es autóbalesetet, a kerekesszékes vívó pályafutás fontosabb mérföldköveit.
"Akkor mindenki tönkrement a történtek hatására, ő volt az, aki tartotta bennünk a lelket. Pali példakép lett, megérdemli ezt a könyvet" - jelentette ki.
Krajnyák Zsuzsanna, többszörös paralimpiai érmes vívó arról beszélt, hogy Szekeres Pál dolgozott szövetségi kapitányként is, sok mindenre megtanította őket és rengeteg bátorítást, támogatást kaptak tőle.
A könyv létrejöttéről a szerző, Antal-Ferencz Ildikó szabadúszó újságíró azt mondta, akkor született meg benne az ötlet, amikor néhány éve egy rövid interjút készített a sportemberrel.
"Minden kérdésre volt öt története, sztorija, ami akkor nem fért bele. Az élete izgalmas, érdekes és sok szempontból tanulságos, ezt mindenképpen meg akartam írni" - fogalmazott.
A kötetben, amelyhez a kétszeres olimpiai bajnok kardozó, Szabó Bence írta az ajánlót, elsősorban Szekeres Pál az interjúalany, de rajta kívül 14-en mesélnek róla.
A főszereplő a könyv címét magyarázva arról beszélt, hogy a baleset után, a kórházi ágyban úgy érezte, csak külső szemlélője a történéseknek.
"Úgy éreztem magam, mint akit kilőttek a Holdra, mert minden folyamatból ki voltam rekesztve, esélytelennek és reménytelennek láttam a helyzetemet. Egy év rehabilitáció után aztán megtörtént a földre szállás, újra elindult a megfeneklett vívószekér. Ezért sok embernek tartozom hálával, a feleségemnek köszönhetek a legtöbbet" - mondta Szekeres Pál.
Elárulta: egy dolog okozott dilemmát számára a könyvvel kapcsolatban, nevezetesen, hogy meg akarja-e magát mutatni ilyen mélységben, de úgy gondolta, a története segíthet másokat.
"Nem elsősorban versenyeket kell nyerni, hanem az életet. Az ember addig él, ameddig vannak céljai, nekem pedig még nagyon sok célom van" - fogalmazta meg ars poeticáját a sportember.
A keddi könyvbemutatón, amelynek Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke volt a moderátora, ott volt többek között Rejtő Ildikó, Kamuti Jenő, Szász-Kovács Emese, Szabó Bence, Imre Géza, Veres Amarilla, Madarászné Mező Boglárka, Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Vereczkei Zsolt, Osváth Richárd és Szekeres Pál családja is, továbbá az 1988-as olimpiai bronzérmes férfi tőrcsapat további tagjai, Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert és Szelei István.
A 260 oldalas, képekkel gazdagon illusztrált, DVD-melléklettel ellátott kötet az Antológia Kiadó gondozásában jelent meg. Az Ünnepi Könyvhét keretében jövő pénteken 15 és szombaton 17 órától dedikálást tart a szerző és Szekeres Pál.
Forrás: MTI / Fotó: Soós Lajos