2018.06.20
Díjzápor és évadzárás a József Attila Színházban
Erdélyi turnéval zárta 2017/2018-as évadát az angy
Mint Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója elmondta, a színház az elmúlt évadban 367 saját elõadást adott 107.000 nézõ elõtt, emellett 36 alkalommal vett részt tájelõadáson.
A 2018/2019-es évadra a színház hét új bemutatóval készül. A repertoáron maradó elõadások mellett a következõ évadban a nagyszínpadon négy új bemutatót láthat majd a közönség – amelyek között magyarországi bemutatóként musical, zenés vígjáték, „jutalomjáték” és szerelmes história is szerepel –; a stúdióban egy bemutatót tartanak, a fiatalok számára indított beavató színházi programsorozat újabb, immáron az ötödik produkcióval egészül ki, emellett egy új saját gyerekelõadás is repertoárra kerül.
A nagyszínpadon elsõként, szeptember 29-tõl Dennis Martin Die Päpstin – A pápanõ címû musicalje látható Hargitai Iván rendezésében.
Rejtõ Jenõ Vesztegzár a Grand Hotelben címû, egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye nyomán írt azonos címmel zenés vígjátékot Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel. A december 8-án bemutatandó elõadást a Színházban elõször bemutatkozó Szente Vajk rendezi. A 2019-es év elsõ premierje január 26-án Gerhart Hauptmann Naplemente elõtt címû jutalomjátéka lesz Görgey Gábor fordításában, Verebes István rendezésében. A 2018/2019-es évad utolsó nagyszínpadi bemutatójára március 9-én kerül sor. Szép Ernõ Lila ákác címû szerelmes históriáját Telihay Péter rendezi. A Stúdióban október 12-én Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek címû színjátékát mutatják be két részben, Csiszár Imre rendezésében; a mûvet Pozsgai Zsolt alkalmazta színpadra. A Quintus Konrád által koordinált beavató színházi elõadások sora Molière Tartuffe-jével bõvül, illetve tovább folytatódik az immár hagyományosnak mondható Ádámok és Évák Ünnepe programsorozat is, amelynek keretében általános és középiskolai csoportok számára biztosít lehetõséget a színház a professzionális bemutatkozásra. Az évad új gyerekelõadása Janik László és Kazár Pál Sárkányölõ Krisztián címû interaktív, bábos meséje lesz.
A József Attila Színház fontos feladatának tekinti a hazai vidéki színházak elõadásainak meghívását, és folyamatosan helyet biztosít a határon túli magyar színházak számára a budapesti bemutatkozáshoz, ezzel is hozzájárulva ahhoz az értékõrzõ munkához, amit e teátrumok végeznek a határon túli magyarság anyanyelvének, kultúrájának megtartása érdekében. A hagyományokat követve a 2018/2019-es évadban is számtalan izgalmas és érdekes elõadás talál ideiglenes otthonra az angyalföldi színházban.
A József Attila Színház a következõ évadban ismét mûsorára tûzi Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye címû színmûvét Kerényi Imre rendezésében, Rékasi Károly, Nemcsák Károly és Pikai Gerda fõszereplésével. A Színház a darabbal 2018 júniusában egyhetes erdélyi turné keretében öt városban mutatta be az elõadást: Nagybányán, Szatmárnémetiben, Zilahon, Nagyváradon és Nagykárolyban. A produkciót minden helyszínen hatalmas várakozás elõzte meg, és színészeinket mindenhol álló vastapssal jutalmazta a közönség.
Az elõzõ évekhez hasonlón idén is különbözõ díjak átadása emelte a társulati ülés hangulatát. A Fratelli Goldoni utazási iroda jóvoltából Fila Balázs színmûvész kapott egyhetes olaszországi utazást, a Horváth Ügyvédi Iroda pedig egyhetes adriai utat ajánlott fel Pikali Gerda színmûvésznõnek.Az idei közönségszavazás eredményeként a legjobb színész díját ez alkalommal is Zöld Csaba, a legjobb színésznõnek járó elismerést pedig Létay Dóra vehette át. Az évad legjobb nagyszínpadi elõadása a nézõk szavazatai alapján Légy jó mindhalálig címû musical lett Hargitai Iván rendezésében, a legjobb stúdióelõadás díját a Verebes István rendezte Vágyrajárók címû produkció lett.
A Sztankay István emlékére alapított díjat özvegye, Sztankay Bedõk Beáta adta át Kovalik Ágnes színmûvésznõnek. A Kaló Flórián-díjat a színészrõl elnevezett kuratórium nevében az alapítók, Maros Artur és Maros Ágnes adták át Molnár Zsuzsanna színmûvésznõnek.
A Fodor Imre-díjat minden évben a színház olyan kollégái kaphatják, akik a háttérben végzik nélkülözhetetlen munkájukat. Így a Fodor Imre-gyûrût Kári Éva, az öltöztetõtár vezetõje és Fazekas Zsuzsanna mûvészeti fõtitkár kapta.Józsa Imre emlékére, Nemcsák Károly kezdeményezésére a tavalyi évben díjat alapított a színház, amelynek átadására, illetve a késõbbi díjak odaítélésre az igazgató a színmûvész két özvegyét, Kocsis Juditot és Létay Dórát kérte fel. A második Józsa Imre-díjat – elsõsorban a színpadon végzett alázatos munkájáért – Blazsovszky Ákos színmûvész kapta.A színházról elnevezett József Attila-díjjal járó gyûrût Fehér Anna színmûvésznõ vehette át.
A 2017/2018-as évadot záró társulati ülés Botár Endre színmûvész köszöntésével ért véget 75. születésnapja alkalmából.
Forrás: fms online