2016.06.06
Megújul a debreceni Csokonai Színház épülete
Várhatóan a következõ teljes színházi évad elõadásait még a nagyszínházban tartják, de jövõ tavaszra elkészül a debreceni Csokonai Nemzeti Színház épületének teljes felújítási terve, s még abban az évben megkezdõdnek a kivitelezési munkák is.
Komolay Szabolcs a város kulturális alpolgármestere elmondta: a Modern Városok program keretében a színházi felújításra rendelkezésre álló ötmilliárd forintból 200 millió forintot használnak fel a teljes tervdokumentációra. Az alpolgármester szerint a Csokonai Színház minden szempontból sikeres évadot tudhat maga mögött, amely többnyire az ünneplésé volt a 150 éves kõszínház és a 10 éves, kortárs drámákat bemutató Deszka fesztivál okán.
Ráckevei Anna, a színház igazgatója felidézte: a színház adott otthont az országos évadnyitónak, a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) közgyûlésének, de bélyegkiadással, alkalmi postabélyegzéssel, Csokonai-történetekkel és Vámos László egykori fõrendezõ emléktáblájának a felavatásával is megünnepelték a jelentõs évfordulót. A 150. jubileumi évadban csaknem 86 ezer nézõje volt az elõadásaiknak, látogatottságuk elérte a 80 százalékot, s több mint 13 ezer bérletesük volt - jelezte az igazgató. A következõ, 2016/17-es évadban - amelynek szlogenje: Szabadság, szerelem - az Erkel Ferenc által megálmodott, eredeti formában mutatják be a Bánk bán operát, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját méltóképpen megünneplõ õsbemutató lesz a Mensáros László börtönnaplói alapján színpadra állított Szélfútta levél címû elõadás, a kortárs magyar tematikából pedig a nemzetiségi problematikát összetetten és felelõsen felmutató Jadviga párnája és az erdélyi népballadát alapul vevõ Kõmûves Kelemen rockballada kerül színpadra - sorolta Ráckevei Anna. Gemza Péter, a színház mûvészeti vezetõje és Szabó Sipos Máté, az operatagozat vezetõje egyaránt kiemelte a két tervezett operabemutatót: a Bánk Bán mellett A varázsfuvolát láthatja a közönség. Vadász Dániel, az Operettissima producere a sajtótájékoztatón bejelentette: a Csokonai Színház három, koprodukcióban készült elõadással októberben a Ravenna fesztiválra utazik, ahol a Szegedi Nemzeti Színházzal közösen Lehár Ferenc A vígözvegy, a Budapesti Operettszínházzal karöltve pedig Johann Strauss A denevér és Kálmán Imre Marica grófnõ címû operettjeit mutatja be.
Ismét rendez a debreceni színházban Pinczés István, a Csokonai Színház egykori fõrendezõje, aki a következõ évadban David Pownall Mesterkurzus címû kétrészes zenés "kihallgatását" állítja színpadra - hangzott el a tájékoztatón.
Komolay Szabolcs alpolgármester bejelentette: a Debreceni Nyári Színház az idén a Csokonai Színház elõadásában a Kõmûves Kelemen címû rockopera bemutatójával kezdõdik június közepén a Nagyerdei Szabadtári Színpadon. Ezentúl minden évben a Csokonai Színház egy-egy bemutatójával kezdõdik majd a szabadtári szezon Debrecenbe - jelezte a város kulturális alpolgármestere.
Forrás: MTI