2014.10.21
Mihály Tamás megírta saját Omega-sztoriját
Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt
"Volt szabadidõm megírni, mert az Omega Oratóriumban nem vagyok benne, másrészt a zenekar pályafutása egyedülálló, értékes emberek alkotják, botorság lenne ezt nem megörökíteni, amíg lehet" - fogalmazott a zenész keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Mihály Tamás kitért arra, hogy még egy nagyszabású, életutat lezáró Omega-koncert benne van az együttesben. Erre szerinte a régi tagokat, Laux Józsefet, Somló Tamást, Presser Gábort és Wittek Marit is meg kellene hívni. A könyvbemutatón jelen volt Benkõ László billentyûs és Molnár György gitáros, az Omega két tagja, Laux József, a csapat egykori dobosa, valamint Sülyi Péter szövegíró is. A Kossuth Kiadói Csoporthoz tartozó Noran Libro Kiadó gondozásában megjelent könyvrõl a szerzõ azt mondta, a fontos dolgok benne vannak, de igyekezett nem terjengõsen írni. "A régi fotók miatt kicsit olyan, mint egy dokumentumkönyv, de ettõl lett hiteles" - tette hozzá. A könyvben olvasható sztorik közül elhangzott néhány a sajtótájékoztatón is. A zenész felidézte például, hogy a luxemburgi rádiót hallgatva lett a rockzene szerelmese, és elsõ komoly zenekara a Scampolo volt. Szó volt arról, hogy Laux József, a zenekar akkori vezetõje hívta le az akkor 18 éves Mihály Tamást az Omega egyik koncertjére, és a szerzõ elmesélte elsõ profi basszusgitár-erõsítõje, egy Selmer történetét is, amely elsõ omegás koncertjén, 1967-ben kis híján kiégett. "Amikor Presserék az LGT-be távoztak, a hanglemezgyár õket támogatta, nem az Omegát, ez a helyzet azonban kreatívvá, innovatívvá és dacossá tett minket. Nem készíthettünk új stúdiólemezt, de két szalagos UHER magnóval felvettünk egy koncertet, ami Élõ Omega címmel és saját magunk által készített borítóval jelent meg" - mondta Mihály Tamás. Úgy vélte: az, hogy az Omega ilyen sokáig, a mai napig fenn tudott maradni, szintén ennek az akkori dacnak köszönhetõ. Mihály Tamás elmesélte, hogy annak idején azért nem mentek el a Szovjetunióba játszani, mert csak nagyon hosszú, 3-5 hónapos fárasztó turné jöhetett szóba, és az összezártságot egyikük sem akarta, ráadásul a berendezésük is tönkrement volna a sok utazás során. Az Omega végül tavaly jutott el Moszkvába egy koncertre. A zenész hangsúlyozta: botcsinálta író, de örömet okozott neki az írás, úgy, mint amikor valaki hobbiból csinál valamit. Mihály Tamás a könyv után járó jogdíja 50 százalékát felajánlotta az éhezõ gyerekeket segítõ Gyermekétkeztetési Alapítványnak, és erre biztatta "a többi mûkedvelõ celebírót is".
Az 1962-ben alakult Omega minden idõk legsikeresebb magyar rockzenekara. A hatvanas évek második felében elsõ közép-kelet-európai zenekarként turnézhatott az Egyesült Királyságban. Világszerte több mint 50 millió albumot adott el, itthon tizenhat stúdiólemez mellett több válogatás, koncertalbum és DVD jelent meg. A zenekarban Mihály, Benkõ és Molnár mellett Kóbor János énekel, Debreczeni Ferenc pedig dobol.
Forrás: MTI